A szezonnak vége! A Szezon összegzése és nyári terveink!
2011.06.07. 00:38
Mivel az utolsó idegenbeli mérkőzésre már nem utazik el a csapat így bejelenthetjük, hogy vége a szezonnak. Egy kisebb összefoglalást írok amit remélem sokan megtekintenek. Nyári terveinket is vázolni fogom ebben a kis irományomban. Érdemes lesz nyáron velünk tartani mert mi nem adjuk fel és nem szűnünk meg. Sőt, bulikat és versenyeket rendezünk ahol szívesen látunk majd minden új tagot, vagy leendő tagot.
Ultras Ladány 2010 - 2011 es tevékenysége
Nagyon nehéz szezonon vagyunk túl. A focicsapat megbomlása kihatott a csoportra is. Tavaly nyáron jött az első pofon mikor csoportunknak azzal kellett szembesülnie, hogy a szezont a Mátra csoport helyett a Tisza csoportban folytatjuk. Ég és föld a két régió... A szezon elején, egy nagy sikerrel kezdte a csapat. Bárándon a Magyar Kupa megyei döntőjét megnyerte(5-0). Létszámunk ekkor még nagyon is jónak mondható volt. Az ősz folyamán eljutottunk pár idegenbeli túrára, de a csoportnál kiverte a biztosítékot a nagyecsedi túra. Hiába voltunk jelen idegenben 8 fővel, a helyi ellentábor (kb 200 fő) ellenséges viselkedése a későbbi idegenbeli mérkőzésekre rányomta hatását. Így a szeptemberi mérkőzés után az összes idegeneblit összevetve egyetlen egyszer jelent meg a tábor korrekt létszámban. Tavaszra jóformán minden hit elfogyott a csoportban és ez megátszott az idegenbeli létszámon. Két mérkőzés kivételével 2 tag jelent minden idegenbeli mérkőzésen. Így a 2011 tavaszi átlag 2, (2010 tavaszán az átlag 7 volt...) Ez közel sodorta csoportunkat a megszűnéshez. Azonban, hazai pályán sokat fejlődött csoportunk, tavasszal minden alaklommal korrekt létszámmal és nagy hangerővel, akarattal biztattuk csapatunkat.
Információnk szerint viszont csapatunk szétszéled, s ezt nagy sajnálattal halljuk, de megértjük. Jövőre a csapat a megyében folytatja ahol mi is megszeretnénk mutatni, hogy a megyei bajnokság legjobb brigádja vagyunk mind idegenbe mind pedig itthon. Köszönjük az elmúlt 2 évet a csapat tagjainak, akik rengeteg örömet szereztek nekünk! A távozóknak sok sikert kívánunk a további pályafutásukhoz!
Kézilabda:
A csoport várta a szezont hiszen a csajok a tavalyi szezont még az Nb2-en zárták nagyon jó eredménnyel. Itt is jött a pofon... A csapat támogatója visszalépett és visszaestünk a megyébe. Ez is megbontotta a tábort. Szerencsére a férfi csapat igéretet tett nekünk, hogy bajnokok lesznek (Teljesítették is!!!). így ez motivált minket a továbbiakban. Meg kell viszont említenem, hogy a meccseikre kijártunk egy ideig de a folytonos alázás érdektelenné tette a meccseket. -Már a kezdő sípszó után eldőlt mérkőzések nem vonzották az új tagokat.- A szezon végére viszont jöttek a rangadók és a bajnoki cím lebegett a szemek előtt. Megpróbáltuk oda tenni magunkat, és szerencsére a srácok is nagyon küzdöttek. Végül megszerezték a bajnoki címet amely a csoport számára hatalmas örömet szerzett még akkor is ha Böszörménybe nem tudtunk eljutni. Jövőre ha minden igaz feljutnak az Nb2-be ami azt foglya jelenteni, hogy újra nemzeti bajnoki meccseket láthatunk a csarnokban! A PKE Férfi csapatának ezúton is gratulálunk a bajnoki aranyhoz!
Nyári terveink:
Jön a nyár mindenki várja a következő szezont és jönnek a bulik. A ladányi ultrák a nyár folyamán több bulit is fognak szervezni az Orosban ha minden jól alakul.Reényeink szerint játékosaink is meglátogatják ezen eseményeinket. Közös főzéseket és lábtengó versenyeket fogunk rendezni a pályán a csoport tagjainak és az érdeklődőknek is. Szeretnénk emelett játékosainkkal összehozni a nyárra esetleg egy kissebb focimeccset vagy esetleg kézimeccset. Tagsági rendeszerünk konkretizálni foglyuk! A nyáron újra egységesítjük a csoportot és megteszünk mindent hogy ősztől egy megújúlt brigád támogassa Püspökladány sportolóit!
Köszönöm a figyelmet, remélem találkozunk az általunk szervezett eseményeken!
|